Menthetetlenek

A menthetetlenek avagy, én ettől kiégek...

Sorsok, élet vagy vegetálás, akarat és hiánya. Biztonságos rossz vagy a bizonytalan jövő.

Van akin lehet segíteni, van akin nem.

Kell egyáltalán segíteni? Meddig és hányszor?

Minden bizonnyal többen is voltatok már olyan helyzetben, amikor közeli ismerős, barát vagy rokon panaszkodott az életére, kért segítséget, hogy már nem bírja, belebetegszik, el akar költözni egy bántalmazó kapcsolatból, új munkahelyet akar, a jelenlegi mérgező helyett stb.

Te pedig vigasztalsz, támogatsz, igyekszel segíteni amiben csak tudsz. Hiszen te már jó ideje látod, hallod, hogy nagy a baj és azt is, hogy mi a gond. Tudod, hogy ezen lehetne változtatni, van kiút. Ötletelsz, gondolkodsz, körbe kérdezősködsz, mozgósítod a kapcsolati tőkédet. (lakással, munkával, tanulással stb. kapcsolatban.)

Jönnek is a megoldások, lehetőségek. Hurrá! Minden jól alakul, van megoldás, lehet váltani. Szuper!!

Vagy mégsem?!

Átadod az információkat az ismerősnek, biztosítva a támogatásodról, biztatod, erőt adsz, hitet...

Ő viszont amikor konkrét lépést kellene tennie, saját magáért, egy jobb, minőségibb életért, hirtelen behúzza a kéziféket, visszautasít mindent, és szépen vagy kevésbé szépen, de elhajt téged a túróba.

Inkább választja a lelki nyomort, a vegetálást. Amiről addig panaszkodott, sírt egyfolytában, ahhoz most millió kifogást felsorakoztatva ragaszkodik. Ezt akár sorozatosan is "eljátszva."

Te pedig ott állsz, semmit sem értve, hogy MI VAN??

Csalódott vagy, vagy éppen dühös. Utálod, hogy elpazarolja valaki az életét, kb. kihajítja az ablakon. Milyen jogon bánik így az életével, mikor mások meghalnak, gyerekek szenvednek súlyos betegségekkel a kórházakban... és akinek mindene meglehetne, ÉLHETNE, az tesz rá és inkább a vegetálás kell neki.

Tehetetlen vagy, de segíteni is csak azon lehet, aki hagyja.

Persze tudod, hogy aki gödörben van, -pláne ha régóta- nehezen mozdul, idő kell, sok megerősítés stb. Ezeken már mind túl vagytok, huzamos ideje megy a panaszkodás-támogatás társasjáték, és te tényleg úgy láttad, hitted, hogy van szándék a változtatásra. Úgy érzed magad, mint egy kamu műsorban, kész átverés showban.

Rájössz, hogy tök felesleges volt a sok idő-, energiaráfordítás a részedről. Elpazaroltad mindkettőt, hiszen semmi értelme nem volt. A másikról lepereg minden, valószínűleg bele sem gondol az egészbe, annyira el van foglalva az önsajnálattal, esetleg éppen a mártírkodás ingoványos mocsarában dagonyázik.

A mártír szerep sokaknak szinte már életcél. 

Ő az áldozat, aki mindent feláldoz a másikért, "szent áldozatot" hoz. Az ő fejében ez van, kívülről pedig annyi látszik, hogy itt nagyon beteg valaki fejben, és tönkre teszi a saját, és a családtagok életét is, akikre láthatatlan láncot köt, és magával húzza őket is a mocsárba.

Anyák láncolják magukhoz a gyerekeiket, feleségek a férjüket vagy épp a férj a feleségét, és van amikor a gyerek a szülőt.

Hogy ez az egész honnan idult?! Átvett/tanult családi minta vagy félig-meddig tudatos döntés?

Bármelyik is, kilépni mindenből lehet, ha van rá akarat. Illetve, ha lenne...

Van, aki különösen bevonz ilyen embereket?

Ti futottatok már bele, ilyen értelmetlen küzdelembe valakiért?