A világ bolondult meg, vagy csak mi?!

Párkapcsolatok = bonyolult kapcsolatok

Lehet, hogy az én "vevőm" fókuszál kiemelten az alábbi témára, -nem tudom, ki mit tapasztal a környezetében- de nekem naponta jönnek szembe az ilyen "hírek":

'Elhagyott a feleségem 16 év után, azt mondta, hogy élni akar.'

'Elköltözött a férjem, egy fiatalabb nővel jött össze.'

'A szomszédék szétmentek 26 év után, a nő elköltözött.'

'Ott hagyott a párom, 6 hónapos terhesen, már mással él.'

'Ott hagyott a feleségem a 2 gyerekkel, és elköltözött az új pasijához.'

A variációk száma végtelen, de a meghökkenés, a csodálkozás, sajnálkozás mindig ugyanaz. Mi ez a tébolyda?!

Néha már olyan érzésem támad, amit igazán csak az Üvegtigrisből ismert szállóigével lehet jól érzékeltetni...

-Itt mindenki hülye??

-Itt? Mindenki.

Természetesen ez az üvegtigrises idézet sarkított érzet, nézőpont, és nem emberekre, hanem magára a jelenségre vonatkozik, kis fanyar humorral tálalva.

Én lennék az utolsó, aki ítélkez(het)ne, így nem is teszem, egyszerűen csak kérdések fogalmazódtak meg bennem a témával kapcsolatban, amelyek talán, nem csak engem foglalkoztatnak.

Miért? Miért szakít 2 egymás valamikor nagyon szerető ember, sokszor több év együttélés, házasság után?

Vannak bántalmazó kapcsolatok, ott nincs is miről beszélni, mármint a helyrehozatallal, okfeltárással kapcsolatban, a legjobb döntés a kilépés. Ez egy teljesen más kategória, amelyet én most itt nem érintenék.

Mi vezet odáig, hogy sokszor az elhagyott fél úgy éli meg a szakítást, mint derült égből villámcsapást. "Persze, persze voltak jelek, meg viták... de nem gondoltam, hogy ekkora a baj."- mondják.

Vagy egyszerűen csak sodródnak az árral és nem veszik észre időben, hogy beindult egy önmegsemmisítő folyamat a kapcsolatban. Elbagatellizálják, homokba dugják a fejüket sokan?

Melyik nem képviselője inkább a válást kezdeményező fél, a nők vagy a férfiak?

Azt hiszem, egy nagyon sarkalatos pont egy szakítás/válás során, és talán ez ami a legtovább rágja az ember agyát: a MIÉRT?

Vannak egyértelmű okok a szakításra, mint pl. megcsalt, kirúgtam. Tiszta sor, mindenki tudja, mi a helyzet, nem egy megfejtendő talány. (persze, aztán lehet ezt is boncolgatni, elemezni, hogy mi, miért és hogy, csak egy eset vagy többszöri stb.)

A tapasztalatom viszont az, hogy nagyon sokszor nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ad-e magyarázatot egyáltalán a dobbantó fél, a miértre? Ő maga tudja-e a miértet? Esetleg csak nem együtt fejlődtek a kapcsolatban és lassan egyre nagyobb lett a távolság közöttük?

Amennyiben nem teljesen nyilvánvaló a helyzet és konkrét magyarázatot, indokot sem kap az elhagyott partner, akkor azzal tölti a nap minden óráját, a nappalokat, éjszakákat, hogy valami, bármi magyarázatot találjon rá, miért alakult így a kapcsolat, mi okozta a véget. Felváltva marcangolja magát, szidja az exet.

Nem hiszem, hogy ahol a kapcsolat korábbi szakaszában is blokkolt, korlátozott volt a kommunikáció, nem tudták megbeszélni, -legalábbis hatékonyan nem- ott épp a szakításkor lenne jobb a helyzet, így nagy eséllyel a feljebb említett szituáció alakul ki, pörgés ezerrel, a "De miért?" körül.

Az ember mindig keresi az okokat, a magyarázatot a vele történtekre, egyszerűen ilyen az ember agya. Amíg viszont ebben az ördögi körben jár körbe-körbe, nem fog tudni továbblépni, benn ragad a múlt "mocsarában".

Mi a megoldás? Hogyan lehet megtörni az "átkot" és kitörni ebből?

Kinek volt/van igaza? Tényleg mindig kettőn áll a vásár?

Voltatok már úgy, hogy barátok, ismerősök mentek szét, és mindkét fél neked mondta el a bánatát? Mikor melyik felet hallgattad, úgy érezted annak van igaza, teljesen jogosnak és érthetőnek érezted a sérelmeit.

Na, de akkor hogy van ez? Oszlik a kapcsolat megromlásához vezető akna munka a 2 fél között? Minden esetben? Egyenlő vagy eltérő arányban?

Azt gondolom, esete válogatja és bár döntő többségében, mindkét fél keze benne van az elhidegülésben, de ennek mértéke eltérő arányú a két fél között.

Tesznek-e erőfeszítést az egykori szerelmesek a kapcsolat megmentéséért, helyrehozásáért?

Ha tesznek ilyen lépéseket, az eredményes-e, és vajon milyen arányban? Vagy csak az egyik fél próbálkozik, de süket fülekre talál?

Mennyi mélyebb, tartalmasabb kommunikáció előzi meg a szakítást? Vesznek-e igénybe esetleg külső segítséget is a párok, mielőtt meglépik a különválást?

Mindkettejüknél kihűltek az érzelmek vagy csak egyikőjüknél?

Van-e visszaút?

Az élet írja a legkülönlegesebb forgatókönyveket. Bizony van olyan is, amikor bár külön mentek párok valami miatt, de X idő elteltével újra egymásra találnak. A távolság ráébreszti őket, hogy mi a fontos igazán számukra, és ezt felismerve kölcsönösen keresik egymást vagy éppen csak az egyik próbálkozik.

Mikor igen, mikor nem? Ha még fennáll a házasság, nem történt válás, vannak érzelmek, és van rá hajlandóság, bármelyik fél részéről is, érdemes-e esélyt adni? Természetesen ez papír nélküli kapcsolatoknál ugyanúgy kérdés.

Mikor érezhető és miből, hogy őszinte-e megbánás, komoly-e a szándék a kapcsolat újrakezdéséhez?

Mi az, ami még belefér egy próbálkozásba és mi az, ami már zaklatás kategória? Milyen jeleket keressen, figyeljen a békülni szándékozó fél a volt párján, amely segítheti abban, hogy van-e értelme próbálkozni, és ha igen, akkor meddig, vagy lépjen tovább, mert ez biztosan nem fog menni?

Lehet-e szakítás után egy újra kezdett, vagy folytatott kapcsolat jó?

Vagy maradva egy elcsépelt közhelynél, csak a töltött káposztának tesz jót az újra melegítés?!

Mi a véleményetek, tapasztalatotok?